A Pápai Huszár Egyesület tagsága a 2024. esztendőben

 

Rendes tagság:

 

Vezetőség:

Bolla Kálmán               hő. hu. őrgy.              elnök

Nagy Zoltán                 hő. hu. őrm.               alelnök

Pusztai Tamás             hő. hu. őrm.                titkár

-------------------------------------------------------------

dr. Kovács Zoltán        hő. közig. hu. szds.

Bedők János                hő. hu. szds.

Varga Sándor              hő. hu. fhdgy.

Herédi János               hő. hu. zls.

Tóth Kálmán               hő. hu. zls.

Vígh Attila                  hő. lov. nemz. zls. kürtös

Drabant András           hő. hu. zls., zenész

Dr. Tóth András          hő. hu. őrm., állatorvos

Bakos Béla                  hő. hu. őrm.

Schlecht Gyula            hő. hu. őrm.

Horváth Ferenc            hő. hu. őrm.

Müller László               hő. hu. őrm.

Vígh Zita                      hő. lov. nemz. szkv.

Vígh Eszter                   hő. lov. nemz. szkv.

Szabó Ádám                 hő. lov. nemz. szkv.

Magyar Gusztáv           hő.hu. tiz.

Tóth Gergely                hő. hu. szkv., zenész

Nagy Imre                     hő. tiz., íjász

Szűcs István                  hő. huszár tiz.

Töreki Zsolt                   hő. tiz., íjász

Gyenge Csaba                hő. tiz., íjász

Györkös György             hő. őrv.

Csukárdi Attila                hő. őrv.

Pirk Edina                      hő. lov. nemz. őrv.

Káldi Zoltán                   hő. lov. nemzetőr

Szabó Péter                    hő. nemzetőr

Molnár Adrián               hő. huszár

Ábrahám Máté               hő. huszár

Ambrus Zalán                hő. huszár

Pusztai Levente            hő. huszár

Feckó Csongor               hő. huszár

Horváth Bendegúz        hő. huszár

ifj. Horváth Ferenc        hő. huszár

Világhy Gergely             hő. honvéd

Sághi Tamás                   hő. honvéd

Herédiné Erika

 

Pártoló tagság:

Horváth Attila

Nagy Judit

Csukárdiné Gabriella

 

Megjegyzés: Pápai Huszár Egyesület 2. sz önálló szakasza - Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz

 

A Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred története

 

    

     Az 1867-es kiegyezést követően gróf Andrássy Gyula miniszterelnök (1823-1890) töretlen kitartása meghozta gyümölcsét. Kétéves kitartó harc után, amelyet az osztrák katonai vezérkarral és a hadügyminisztériummal kellett folytatnia, I. Ferenc József 1868. december 5-én szentesítette a véderőről szóló XL. törvényt, amely a Magyar Királyi Honvédség felállításáról rendelkezett. A szintén ebben az esztendőben elfogadott XLI. törvény értelmében Magyarországot hét honvédkerületre osztották, ezen belül 82 gyalogoszászlóalj és 32 lovasszázad szervezését kellett megoldani. Elhelyezésük megyénkben két város: Veszprémet és Pápát érintette. Előbbi a 71. gyalogoszászlóaljnak és a 7. honvéd huszárezrednek, míg utóbbi a 72. gyalogoszászlóaljnak adott otthont. Városunkba 1876-ban helyezték át Veszprémből a már itt állomásozó zászlóalj mellé a 71-es számút. A 7. honvéd huszárezred maradt Veszprémben.

     1880-ban megalakultak a lovasdandárok. A 7. ezred a budapesti 2. lovasdandár alárendeltségébe került. Ezzel egyidejűleg a lovasalakulatok elnevezését huszárra változtatták. Ezekre az évekre már megfelelő tartalékállomány képződött és így megoldható lett, hogy a huszárezredeket az őszi hadgyakorlatokra a hadiállomány létszámára töltsék fel. A lóállomány biztosítását korszerűen oldották meg. Az uradalmak és a nagygazdák által felajánlott és a szemléken megfelelt lovak nyolc hétre, betanítás végett, az alakulatokhoz kerültek. Ezután a tulajdonosok vállalták, hogy a lovaikat 6 évig az őszi hadgyakorlatok idejére, mintegy 5-6 hétre, díjazás fejében a huszáralakulatok rendelkezésére bocsátják. Ezt a magyar módszert, célszerűsége miatt, több európai ország hadserege is átvette. (…)

     A felsőbb katonai vezetés 1884. év elején döntött a 7. huszárezred Pápára helyezéséről. Ennek alátámasztására a Pápai Lapok 1884. február 10-i számában tájékoztatták a város közvéleményét arról, hogy januárban Thaly Kálmán költő, történetíró, volt pápai diák, országgyűlési képviselő interpellált báró Orczy Béla honvédelmi miniszterhez a tekintetben, hogy a pápai 71. és 72. gyalogzászlóaljak helyébe helyezzék át a veszprémi huszárezredet. Indokként hozta fel: "Veszprém város hegyes-völgyes fekvése és köves talaja nem alkalmas lovasság számára, a lovak hamar szervezetileg leromlanak és szolgáltatképtelenekké válnak." (...)

     Rövidesen megkezdődött az alakulatok technikai cseréje. 1884. szeptemberében mindkét fegyvernemi alakulat előkészítő egységei megkezdték a laktanyák átalakítását a magasabb egységek befogadására: Veszprémben a 71. és 72. gyalogzászlóaljak, Pápán pedig a 7. huszárezred számára. Az ország költségvetése csak a szűk létszámkeretek fenntartását biztosította, így a zászlóaljak létszáma alig haladták meg a 40-40 főt, a huszárezredé pedig - az ezredtörzs és az I. osztály együtt - a 120 főt. (…)

 

A huszárezred pápai esztendői 1884 őszétől.

 

     Pápára a huszárezred törzse és ide rendelt két százada 1884. október 8-án, délelőtt 11 órakor vonult be a Veszprémi út és Jókai utca vonalán Hubert Andor alezredes vezetésével. Az érkező alakulat elé üdvözlő küldöttség nem tudott menni, mivel ugyanebben az időben zajlott a városi tisztújítás is, de a város lakossága nagy számban sietett - a tarack lövésekkel adott jelre - a huszárok elé és mindenütt élénk éljenzéssel üdvözölték őket. A Református Kollégium előtt az egész tanulóifjúság összesereglett és lelkes ovációval fogadta a honvédhuszárokat. A bevonuló ezred a Városháza előtt megállt, ahol Nagy Boldizsár városi főjegyző, volt 48-as honvéd hadnagy mondott hatásos üdvözlő beszédet, amelyre Hubert alezredes válaszolt, éltetve a pápaiakat. (…)

A huszárezred viszonylag csendesen illeszkedett be Pápa város társadalmi életébe. Tagjai igyekeztek megjelenni minden olyan városi rendezvényen, amelyre meghívást kaptak. A lovasfelvonulások eseményszámba mentek, az évenkénti lóvásárlások és a gazdasági beszállítási szerződések kötése, az időnkénti katonai felszerelési árverések pedig kedvező gazdasági kapcsolatokat jelentettek a városi és környékbeli gazdáknak, gazdaságoknak. (…)

 

 

Az ezred részvétele az I. világháborúban

 

     Az ezred három százada, a megkapott harctéri induló parancs alapján augusztus 9-én, három különvonattal indult. Az első vonat éjfél után az I. századot Mihályi Kálmán szds. vezetésével, a reggel 8 órakor induló a II. századot és az ezredtörzset gróf Lubienszky János ezredes és Nényei László százados vezetésével, a harmadik a déli órákban a III. század állományát Bertalan Pál őrnagy és gróf Széchenyi Tódor százados vezetésével vitte Galíciába. (...)

     A laktanyában Nádassy György alezredes maradt az állomásparancsnok, aki itt irányította a tartalékosok, népfelkelők behívásait, felszerelését, hadraállítását és a harcoló egységeknek felajánlott természetbeni ajándékok (ruhaneműk) eljuttatását. Az általános mozgósítás alkalmával hadra állított 5. honvéd lovashadosztályt a Kelet-Galíciában felvonuló 2. hadsereghez osztották be. Felvonulási körzetébe - Tarnopol környékre - az egyes vasúti szállítmányok augusztus 12-én és 13-án futottak be. Közöttük a Pápáról indított három különvonat is.

     A hadosztály feladata az volt, hogy a felvonuló oroszok csoportosításait a Tarnopol-Proskurow-Zmerinka vasútvonaltól délre felderítse és megállítsa.  Ennek végrehajtásához a már említet egységek mellett csatlakozott a hadosztályhoz a 15. gyalogezred V. zászlóalja és a 32. vadászzászlóalj is. Augusztus 15-én Bertalan Pál őrnagy vezetésével a 7. ezred négy százada Luka Málára ment, hogy színlelt átkelést hajtson végre az oroszok félrevezetésére és a Zbrucz bal partján felderítést végezzen. A Kövess-hadseregcsoport parancsnoksága dél felé irányította a hadosztályt Husiatyn felé, hogy az ott visszavonuló orosz lovastestet semmisítse meg és csak utána folytassa a felderítést.

     Froreich Szabó Ernő altábornagy, hadosztályparancsnok viszont elhatározta, hogy megerősített hadosztályával Kozinánál átkel a folyón és áttöri az orosz határbiztosítási vonalat, majd tovább vonul a főparancsnokság részéről elrendelt felderítési vonal irányába. Az átkelés után, Satanowtól keletre a felderítő századok ismeretlen erejű ellenségbe ütköztek, Kuzmin és Gorodok felé minden erdőcskéből, majorból kozák osztagok tüzeltek és ezek kereszttüzében nem tudtak előrejutni.

     A felderítőket hátrahagyva a lovashadosztály visszavonult a kozinai táborba. A felderítők éjjel fényjeleket láttak Satanow külterületén és az ott lévő kolostorból, ami azt jelentette, hogy jelzik a magyar egységek mozgását az orosz felderítők.

     Augusztus 17-én a két gyalogzászlóalj Kozinán maradt, a lovashadosztály pedig Gorodok felé előrenyomult. Az elővéd nyolc századból állt és gr. Bissingen tábornok volt a parancsnoka. Stanowban megállt a hadosztály, a kolostort tüzérségi tűz alá vették, majd a felderítő egységek – 10 század – elindultak Gorodok irányába. Satanowban sok fiatal, inges, lapos sapkás férfit lehetett látni, de ezekre nem fordítottak kellő figyelmet. Az előhad jelezte, hogy kisebb kozák lovas- és gyalogos osztagot Lysowody előtt megrohamozott és szétszórt, majd egy nálánál jóval erősebb egységet Gorodok felé üldözte. Froreich altábornagy nem várta be a felderítő osztagok, az előhad és az előosztag jelentését, anélkül, hogy tudta volna, hogy hol, milyen erős ellenség van előtte, égett a vágytól, hogy megmérkőzhessék az orosz lovassággal és a következő parancsot adta ki: „ Roham! A 23. dandár Zech báró, ezredes parancsnoksága alatt a kremiennói majortól balra, irány a gorodoki piros tetők. A 15. dandár Gablenz báró, tábornok parancsnoksága alatt jobbra, a popovi majoron át a mélyedésben, azután irány Gorodok déli széle. A 8. huszárezred rendelkezésemre marad! ”Később a parancsát azzal egészítette ki, hogy a támadó csoportok parancsnokai döntsék el, hogy a támadást lóháton, vagy gyalog hajtják végre.

     Közben az előhad az üldözéseik során elérkezett Gorodok nyugati szélén megerősített orosz állásokig, és ott heves puska- és géppuskatűz nagy veszteségeket okozott közöttünk. Erre az előosztag maradék katonái Lisowodyn át a telepített segélyhelyre vonultak vissza. A hadosztály zöme, anélkül, hogy az elővéd említett harcairól tudomást szerzett volna, támadását a következőképpen hajtotta végre: A 15. lovasdandár újra megkapta a már előbb ismertetett parancsot. A kiegészítés szerint gyalogosan, tűzharchoz fejlődve támadtak. A 23. lovasdandár parancsnoka viszont ezt nem kapta meg, ezért lóháton való támadást parancsolt. Első vonalba a 7. ezred II. (érsekújvári) osztályát rendelte rohamra. A 6. (zalaegerszegi) ezrednek a 7/II. osztály jobbszárnyát lépcsőben kellett követnie. A 7/I. osztályt a dandárparancsnok dandártartalékként a balszárny mögött visszatartotta. A 7/II. osztály halálmegvető bátorsággal rohamozott és az oroszok védelmi állásáig előretört. Itt azonban az ellenség heves puska- és géppuskatüzében nagy veszteségeket szenvedett és kénytelen volt visszafordulni.

    Az életben maradt huszárok utólagos elmondása szerint a támadási parancs kiadása után mámorítóan szép percek következtek: a lovak izmai megfeszültek, a föld dübörgött a több száz ló patája alatt, a trombiták a rohamjelet sikoltották, a huszármenték lobogtak, az előre nyújtott kardok csillogtak a lenyugvó augusztusi nap fényében. Mindenki úgy érezte a huszárok soraiban, hogy ennek a rohamnak nem lehet ellenállni.

    De sajnos lehetett. A sikertelen roham után a 7/II. osztály halottai és sebesültjei közvetlenül az orosz arcvonal előtt feküdtek, tehát nem sok hiányzott az ellenséges állások elfoglalásához. A 6. huszárezred sem tudta megvédeni a 7/II. osztály katonáit, mivel az ott lévő vízmosásos terepen lassabban tudott előre nyomulni, elmaradt és közben az orosz tüzérség és géppuskák tüze mind nagyobb veszteségeket okozott az ezrednek. Amikor a már vágtában, rajban előnyomuló ezred parancsnoka látta az ellenség helyzetét, a rohamot lóháton megvalósíthatatlannak ítélte. Visszafordult és ezredének maradványát a terephullám mögött gyülekeztette.

     Zech ezredes a dandártartékul kijelölt 7/I. osztállyal követni akarta a 7/II. osztályt, amikor visszafelé száguldó gazdátlan lovakat és visszavágtázó huszárcsoportokat vett észre. Ellentámadástól tartott és ezért Bertalan Pál őrnagyot két századdal a közbeeső majornál tűzharchoz lóról leszállíttatta. Egy század lóháton tartalék maradt. Az orosz ellentámadás azonban elmaradt. Az oroszok, akiket a huszárok halálmegvető bátorsággal végrehajtott lovasrohama bámulatba ejtett, a visszavonulókat még kis osztagokkal sem üldözték. A sikertelen támadás után a 23. dandár maradék állománya, a 7/I. osztály biztosítása mellett Kremiennó keleti szélére háborítatlanul visszament.

     A sikertelen roham után a szűkebb hadosztálytörzs Kremiennó felé lovagolt, hogy megtudja, mi történt a 23. dandárral. A dandár maradványai ekkor már ismét hadrendbe kezdtek állni. Zech ezredes dandárparancsnok tájékoztatta a hadosztály vezérkari főnökét, br. Thann alezredest a dandár helyzetéről, veszteségeiről. Thann alezredes erre a következőket rendelte el: „A hadosztály maradványai Skotnyiani és Lysovody kapott, hogy a táborhelyen maradjon. A tábor biztosítását a 8. ezred, a tüzérséggel és az I. ezred 2 százada, a géppuskásokkal fogja biztosítani. A 23. dandár –a pápai és a zalaegerszegi ezredek – maradványai a legrövidebb úton a táborhelyre megy.

     A lovashadosztály, parancsnoka nem lévén ott, a rangidős tábornok gróf Bissinger a vezérkari főnök intézkedését jóváhagyta. Időközben Froreich altábornagy a 15. dandár körzetébe lovagolt és a lóról szállt huszárokat ismét lóra rendelte a gorodoki orosz vonalak előtt. Az oroszok az elrendelt mozdulatokat egyáltalán nem zavarták. A főhadiszállásra visszaérkező altábornagyot Thann alezredes tájékoztatta az első rohamok sikertelenségéről és azokról az utasításokról, amelyeket ő adott ki a táborba való visszavonulásról. Ezeket elfogadta, de még mindig nem mondott le arról a szándékáról, hogy aznap éjjel hadosztályával gorodokon legyen. Félreértette a felderítők jelentéseit és elrendelte, hogy a 19.és a 23. dandár Lysowodytól délkeletre gyülekezzék. Az orosz tüzérség srapnelei azonban világossá tették az oroszok gorodoki jelenlétét és megváltoztatva korábbi utasítását, a 23. dandárt Lysowody déli szegélyéhez, a többi csapatait pedig a kozinai táborba rendelte vissza.

     Ezt a nagyarányú visszavonulást Thann alezredes nem tartotta jónak, mert a 26 km-es éjjeli menet alatt sokat szenvednének, sőt a kötelékek is felbomlanának, de a javaslat ellenére a visszavonulási parancsot kiadták. A hadosztály ütközetvonata ezen a napon két lovasszázad biztosítása mellett követte a hadosztályt. Satanovban tüzeltek rájuk, de a kísérő huszárok elnémították őket. Skotnyiani előtt felszedték a hidakat, mesterséges akadályokkal torlaszolták el az utakat. Nehezen haladtak a kocsik, sok szekér az árukba fordult.

     A visszavonuló 23. dandárra Lysowodyban a lakosság tüzelt és csak tűzharcban lehetetett előre haladni.  A 23. és a 15 dandárok visszavonulását a 19. dandár, mint utóvéd követte a fokozatos sötétedésben. Közben egyes visszavonuló részek a szállító vonattal is összekeveredtek, és abban rendetlenséget okoztak. A vonat menetoszlopa mértéktelenül megnyúlt. A sötétben a csapatok összekeveredtek egymással. A lovasok még a szomszédjukat sem ismerték meg. Időnként esett az eső. Lovasok és lovak étlenek, szomjasak voltak, mindenki kimerült és álmos volt. A rend felbomlott, különösképpen a polgári kocsisoké, akik azzal az ürüggyel, hogy szekereik terhén könnyítsenek, valójában azért, hogy könnyebben menekülhessenek a zabos zsákokat, konzerves és lőszeres ládákat ledobálták a kocsikról. Ezekben viszont a lovak megbotlottak, elestek, tovább növelve a zűrzavart.

      A hadosztály keserves visszavonulását a kozákok, vagy a lakosság megfigyelte és az útvonalát kis lámpák fényjeleivel tudatta egymással. Satanowban, Satanowkán és a kettő közötti mély úton házakból, kertekből, fákról kozákok és a beszervezett lakosság előkészített, tervszerű tűzerővel rajtaütött a hadosztály csapatain és vonatán. A kötelékek még jobban összekeveredtek, mindenki igyekezett magát a tűzből kivonni, a hátrább lévők előrerohantak, a mellékutcákon át akartak menekülni, de az utcákat eltorlaszolva találták. A vonat kocsisai vak rémületükben mindenen átgázolva keresték a menekülés útját. A tisztek elszakadtak csapataiktól és a koromsötét éjszakában elhangzott parancsok semmit sem értek. A lövöldözés alatt Froreich altábornagy meggondolatlanul Kozina felé előrelovagolt, hogy a hídfőből a vadászzászlóaljat előreparancsolja, de Satanowkánál őt is megtámadták és egy golyó halálra sebeste. Hajnalban holtan találták meg. Sajnos a huszárbecsvágyért küzdő, Pápán 7 évig – 1902 – 1909 között – parancsnokoló és köztiszteletet élvező katonaember hibás döntéseinek lett az áldozata.

      A csata „a gorodoki lovasroham és a satanowi éj” fejezeteként vonult be az I. világháború hadtörténetébe. A huszárok hősiességét még az orosz ellenfél is elismerte és így nyilatkoztak: „Gyönyörű roham volt. Nem hittem volna, hogy ma ilyen rohamot lehet végrehajtani.” „Még a híres német vasfegyelemről sem tehető fel, hogy józan embereket ilyen támadásra biztasson.” Bruszilov orosz tábornok szerint: „… a magyar lovasság Gorodoknál őrülten bátor, de eszeveszett rohamot hajtott végre.” Augusztus 18-án reggel is csak lassan sikerült a hadosztály szétszóródott, megtépázott csapatait és vonatát a két gyalogzászlóalj által biztosított kozinai táborban összegyűjteni.

      A gorodoki csatában, de méginkább a satanowi rajtaütés alatt a lovashadosztály 24 tisztjét, 450 emberét, 650 lovát és szállító vonatának nagy részét elveszítette, még úgyis, hogy a vadász zászlóalja egy századának biztosítása mellett, 18-án sok ló nélkül maradt, elhagyott kocsit mentettek meg Satanowból, szállítmányával együtt. A legnagyobb veszteségeket a pápai 7. ezred szenvedte el, az idetartozó érsekújvári  ( 7/II. ) osztály szinte teljesen megsemmisült. A kiállott fáradalmak és nélkülözések, a 48 órán át pihenés, étkezés és etetés nélküli bolyongás, de főleg a balsiker miatt a csapatok harcképessége teljesen alászállt. A hadosztály új parancsnoka gróf Bissinger tábornok döntése alapján a lovashadosztály a Zbrucz folyón át Grzymalovra vonult vissza kötelékeinek rendezése és harcképességének visszaállítására. A hadosztály az oroszok biztosító vonalát nem tudta áttörni és egységei augusztus 19-ig mind visszaszorultak a Zbrucz folyó vonalára. Augusztus 20-án erős orosz oszlopok lépték át a Zbruczot és a hadosztályt mindenhol visszaszorították. Az 5. lovashadosztály ezért Trembowlára, a következő napon pedig a 6/3 lovasüteggel Romanowkára vonult vissza. A 15. lovasdandárt és a 6/2 lovasüteget a 8. lovashadosztályhoz, Tarnopolba irányították.

     Az 5. lovashadosztály harcképes részeiből az oroszok előnyomulásának késleltetésére gróf Lubienszky János ezredes, a pápai 7. huszárezred parancsnokának vezetésével összeállították egy különítményt. Minden ezred négy 100-100 lovasból álló századot alakított ki. A különítmény alá rendelték a kerékpáros századot, a 6/3. lovasüteget, a hadosztály távíróosztagát, a 15. gyalogezred II. és IV. zászlóalját és a 32. vadászzászlóaljat is. A különítmény  vezérkari főnöke Rapaich Richárd  vezérkari százados lett. Tulajdonképpen a legyengült hadosztály kapta azt a feladatot, amelyet a hadosztálynak eredetileg kellett volna kapnia. A Lubienszky különítmény augusztus 24-ig a Mogila, majd a Mohylka magaslaton tartóztatta fel az előrenyomuló oroszokat, mígnem a felnyomuló 38. kolozsvári gyaloghadosztály részei fel nem váltották. A lovashadosztály Burkanowig ment vissza. Itt kapta azt a parancsot, hogy egy részével, az oroszokkal érintkezésben maradva, fedezze a visszavonulást, míg zömével Podhajcen és Haliczon át Kalusznak vegyen irányt. A visszamaradt részekkel augusztus 28-án itt egyesült. Ekkor ütközetállománya összesen 1081 lovast, 4 géppuskát és 3 löveget tett ki.

      Lovasságunk a lóháton vívott harcban minden alkalommal győzött. Huszárjaink, ahol lehetett, az orosz gyalogságot és a tüzérséget legázolták, de az előre elkészített védelmi vonalak előtt le kellett szállniuk a lóról, mert csak gyalogtámadással juthattak előre. Ehhez viszonyt nem volt megfelelő ruhájuk és felszerelésük. Színes ruháikkal igen jó célpontjai voltak a puskáknak, géppuskáknak és ágyúknak. Mégis nagyon sok használható jelentést tudtak küldeni az ellenség mozgásáról, gyülekezéséről. Támadó szellemben nevelt lovasságunknak a felderítés kierőszakolásáért vívott nehéz harcai igen nagy veszteséggel jártak. A hadvezetés a gorodoki vereség után belátta, hogy a lovasságot helytelenül szerelte fel, és olyan feladatot adott számára, amit az gyenge erejével helyenként még a teljes felőrlődés árán sem oldhatott meg. A huszár a harcban vitéz, minden helyzetben leleményes volt és gyorsan megtanulta azt is, amire nem nevelték. Az 5. honvéd lovashadosztály gorodoki, halálfélelmet nem ismerő lovasrohamai rettegetté tették a magyar huszár nevét és a már addig is világhírű magyar lovasságnak most még a „vörös ördög” jelzőt is megszerezték. Az orosz lovasság rendszerint ki is tért a lovasrohamok elől.

 

Részlet: Fejes Sándor: A Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred története  -  című könyvéből.